A tengernek ezen a részén gazdagabb volt az élet, mármint a prehomoida. Volt ott egy nagy szikla, amit körbe lehetett úszni (körbe is úsztam), a túloldalán egy csendes öböllel és a víz alatt tele sünnel és hallal. A szírt csücskénél beleúsztam egy 20-30 méter hosszú halrajba, amit később egy hasonlóan hosszú másik raj keresztezett - nagyon látványos volt. Ott volt az állandó lakhelyük, mert később megint felkerestem őket és meg is találtam, ugyanott. Teleraktam a gatyámat sünnel, annyi volt belőle, hogy egy lemerüléssel hármat is felhoztam. Ajándéknak kiváló.
Közben volt alkalmam megfigyelni a török munkatempót. Legalábbis a délit.
Megérkezett egy kisteherautó a partra és kiszállt belőle három török. Leültek az autó mellé és beszélgettek egy órát. Közben nem történt semmi. Egyszer csak kinyitották a hátsóajtót és lerakták az autóban levő zsákokat. Jég volt bennük; onnan tudom, hogy kaptam én is egy marékkal ajándékba. Utána visszaültek az autó mellé és még beszélgettek egy órát. A zsákok meg álltak a napon.
Én közben elmentem úszni, úgyhogy nem láttam, mi történt a zsákokkal, gondolom, felhordták arra a hajóra, ami reggel óta ott horgonyzott, de az is lehet, hogy megvárták, amíg elolvadt a jég és az üres zsákokat visszadobigálták az autóba. A lényeg az, hogy amikor kimásztam a vízből, a zsákok nem voltak sehol, ők még mindig ott ücsörögtek, aztán egyszer csak visszaültek az autóba és elmentek.
Csendes, nyugodt életvitel ez.
A két órára tervezett indulásból az lett, hogy nem sokkal kettő után elmentünk a derék jóravaló törökhöz ebédelni. Boti besegített a lahmacun készítésbe, kapott is egyet ajándékba. Egy kicsit heverésztünk a függőágyban, egy kicsit csevegtünk a szakáccsal, aztán négy óra körül nagy keservesen rávettük magunkat, hogy elinduljunk.
A következő 6-7 óra eseménytelenül telt. Ültünk az autóban és tapostam a gázt. 10 óra után kezdődött az izgalom, amikor esedékessé vált, hogy aludjunk valahol. Nyílván nem hotelben.
Ez már fent volt északon, úgy 200 kilométerre a Fekete tenger partjától, a hegyek között. Megpróbáltuk a letérünk a főútról-aztán a mellékútról is taktikát és kikötöttünk valahol az erődben. Az látszott, hogy nem a távoli vadonban vagyunk, valami munka folyik nappal a környéken, de abban az órában már leszartuk. Leparkoltuk az autókat az út szélére és kerestünk egy helyet a fák között, ahova be tudtuk szorítani a három sátrat.
A jandarm persze percek alatt ott volt. Én már a sátorban voltam, hallottam hogy a többiek egy angol-török társalgási szótár segítségével próbálnak szót érteni velük. Mint később elmesélték, láttunkra először a fegyverükhöz kapkodtak, aztán amikor észrevették a sátrakat az erdőben elröhögték magukat. Végül megértették, hogy mi a helyzet és otthagytak.
