Reggel a járókelők előttünk fényképeztették magukat.
Kiderítettük, hogy innen is indulnak hajók (ami elég logikus), nemcsak Bodrumból. Emese és Laci megalkudtak egy kapitánnyal, sehogy sem sikerült 15 euró alá menni, de ezért legalább bőséges ebédet kértek, mert mi hungry people vagyunk. Viszont rajtunk kívül csak két angol volt még a hajón, egy girhes gentleman és egy másfél mázsás lady. Ők meghúzták magukat az orrban és sok vizet nem zavartak.
A hajókázás messze nem volt akkor élmény, mint három évvel ezelőtt. Fújt a szél nagyon, hullámzott a tenger és emiatt csak szélvédett partokon tudtunk kikötni, ebből viszont nem volt sok. Összesen három helyszínen voltunk, a Meteort kihagytuk, az Akváriumban pedig több volt a hajó, mint a hal.
Az ebéd viszont megfelelt az óhajainknak, annyi halat kaptunk, amennyit meg bírtunk enni. Csemegének volt hozzá tintahal és rák, kisütve.
Extra szolgáltatásként a segédkapitány megmasszírozta a lányokat. Az angol nőt nem, érdekes módon. Elfáradhatott a végére, gondolom. A kapitány - egy perverz vén kéjenc - is igyekezett végigfogdosni őket, több-kevesebb sikerrel.
Az alvás egy Gökova nevű falu mellé volt tervezve, a hasonló nevű öböl csücskében. A könyv valami olyasmit állított róla, hogy ez egy diszkrét, kevesek által látogatott falucska. Azok a kevesek is mind belföldiek. Azt hittük, hogy itt majd lesz üres part, ahol nyugodtan sátorozhatunk.
Hát nem. Pont úgy nézett ki, mint Ortakent, Bitez és a többiek. Azzal a különbséggel, hogy tele volt kutyával, ráadásul elég rámenős kutyákkal, úgyhogy a napozóágyakon se nagyon volt kedvünk aludni.
Egyébként itt lett nagyon elegem az esti keresgélésből. Napfénynél még láthatja az ember amit keres, de sötétben csak megy találomra és reméli, hogy jó helyen fog kilyukadni. Mi mindig beépített partokra lyukadtunk ki, aztán vakartuk a fejünket. Előtte meg minden útelágazásnál azon töprengtünk, hogy vajon merre lehet a tenger, mert még azt sem láttuk.
De szerencsénk volt, mint mindig, a kikötőben állt egy tábla, rajta a daily boat tour útvonala, fotókkal illusztrálva. Rajta megtaláltuk a megoldást, néhány kilométerre nyugatnak, van egy Çinar nevű öböl, csak úgy, kint az erdőben, házak, vendéglők és hotelek nélkül.
Ez csak szinte volt így, mert egy bódé mégiscsak akadt és az obligát napozóágyak. De legalább nem kellett sátrat húzni és sört is vehettünk. Laci megcsillogtatta választékos angoltudását és megkérdezte, a kiszolgáló gyereket, hogy „Can we spend a night here?”. Az persze nem értett egy szót sem. Elmutogattam, azt értette.
